Mikulás a Bölcsődében
December 6-án a Mikulás felkeresi a házakat és apró meglepetéseket rak a gyermekek kitisztított cipőcskéjébe. Továbbá ellátogat azokra a helyekre, ahol a kicsik nagy számba vannak együtt, így idén, is mint minden évben meglátogatta a Bölcsődénket a piros ruhás nagyszakállú öreg Mikulás.
A gyerekek izgatottan, hangos, hívogató énekkel várták a nagyszakállút. Sokan bátran, mosolyogva, egyedül mentek elé, és még az ölébe is beleültek. De voltak olyanok is, akik csak a kisgyermeknevelőjükkel együtt mentek a kedves Mikulás közelébe. Miután a Télapótól megkapták a várva várt ajándékcsomagot, mosolyogva, integetve, hangos köszönéssel a viszontlátás reményével búcsúztak el tőle, majd a megterített kis asztaluk várta őket, ahol jóízűen ehettek-ihattak.
Donászi Magda: Télapó érkezése
„Megérkeztem Télországból,
kisgyerekek: -Jó napot!
Tudom, nagyon vártátok már,
hogy múljanak a napok.
Siettem is tihozzátok
csengős szánon, szaporán.
Szikrát szórt a szarvas talpa,
úgy suhant az út porán.”
Kisgyermeknevelők