A doni csata emlékére
2021. január 12-én a koronavírus-járvány miatt szűk körben történt a megemlékezés a Doni katasztrófa évfordulójának alkalmából. A református templomban beszédet tartott Szalkó Károly tiszteletes úr, valamint imát mondott Tamás László plébános úr. A megemlékezés mécsesgyújtással zárult a templomkertben lévő Hősi Emlékműnél.
1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban. A doni katasztrófa az egyik legsúlyosabb vereségként vonult be a magyar hadtörténelembe és a második világháború magyar történetének meghatározó elemévé vált.
A Don folyó 208 kilométernyi partszakaszát védő hadseregbe 30-40 éves tartalékosokat hívtak be, így a 2. magyar hadsereg joggal nevezhető az „apák és férjek” hadseregének. Az első magyar kontingens 1942. július 7-én érte el a Dont.
A szovjet Vörös Hadsereg hosszas előkészítés után 1943. január 12-én, mínusz 30 fokos hidegben (a hadtest naplója -42 fokot rögzít) a harcvonal északi részén, az urivi hídfőből kiindulva áttörte a magyar vonalat. 8-12 kilométer mélyen hatoltak előre, majd január 14-én délen, a scsucsjei hídfőben 50 kilométer szélességben törték át a védelmet.
A magyar katonáknak az orosz és a német katonákhoz képest hiányos felszerelésben, többszörös túlerővel szemben, fagyban, embertelen körülmények között kellett tartani magukat. A 250 ezer fős 2. magyar hadsereg kötelékéhez tartozó honvédek és munkaszolgálatosok közül mintegy 125-130 ezren estek el, sebesültek meg, vagy estek fogságba. Akik pedig visszatértek akkor vagy jóval később a fogságból, életük végéig hordozták lelkükben a doni katasztrófa emlékét.
Ők nemcsak áldozatok voltak, hanem egyben hősök is. A kötelességteljesítés, a bajtársiasság, és a helytállás hősei, pedig nem készültek hősnek lenni. Szívesebben élték volna mindennapi életüket családjuk körében, de a parancs háborúba szólította őket. A 2. magyar hadsereg története az egyszerű szolgálatteljesítő katona krónikája.
Kegyelettel őrizzük szívünkben emléküket!
