ÖN ITT VAN:
XX. HELYTÖRTÉNETI KONFERENCIA Közéleti hírek Kulturális hírek 

XX. HELYTÖRTÉNETI KONFERENCIA

2024. április 13-án került megrendezésre Kemecse Város Dísztermében a “Kötődéseink: Az Értől az Óceánig” című jubileumi, XX. Helytörténeti Konferencia, ahol Kemecséről induló személyek mutatták be a saját szakterületükön elért eredményeiket.

A résztvevőket a konferencia moderátora, Dr. Kocsis Aliz és Lucza János főszervező, helytörténész, nyugalmazott iskolaigazgató köszöntötte. 
 
Hangvarázs Énekkar énekes műsorát hallottuk.
  
Az énekkar műsora után Lipők Sándor polgármester úr mondott köszöntőt, amiben elmondta, hogy az önkormányzat szoros kapcsolatot alakított ki a református egyházzal, fejlődési eredmények között említette az ipari park kialakítását és az odavezető út elkészítését, ami indokolttá tett egy vasúti átjáró kiépítését.
 
Polgármester úr bejelentette, hogy a helytörténeti konferencia szervezői, Lucza János és Márkusné Tóth Gizella átadják a stafétát Pokoraczkiné Petró Renátának és Hajdu Gabriellának. A két szakember munkáját megköszönte polgármester úr és Baracsi Endre, a vármegyei közgyűlés alelnöke.
   
 
Előadást tartott Prof. dr. Hajnal Béla, közgazdaság-tudományok kandidátusa “Évszázadunk kihívásai” címen. Hiába éljük az informatikai forradalom és a home office korszakát, a mi, modern éránkban a legnagyobb gondok közé tartozik a pénzügyi-, a klíma- és a COVID-válság, a jövedelem egyenlőtlenség, a bevándorlás, a vallás- és nemzetiség szerinti diszkrimináció, a nemek közötti egyenlőtlenség, népességcsökkenés.
 
Dr. Hajdu Zsanett biológus, gyógynövényszakértő bemutatta, hogy született “Mesterek és gyógynövények – Második kutatóutam igaz története” című könyve. Életútjáról mesélt, többek között arról, a még szegedi egyetemistaként tett két tanulmányutat a bolíviai esőerdőbe. Annak ellenére, hogy csökken a törzsek száma, ott is van már internet, okostelefon, új betegségek alakulnak ki, új gyógymódok szükségesek, a természetben új gyógynövények tűnnek fel
 
 
Előadást tartott Lutter Imre versmondó, előadóművész, költő, producer, drámapedagógus “Sorok között Kemecséről” címmel. Bevezetésként Nagy László és Ady Endre verseiből idézet. Ahogy mondta, a költői öntudat mindazokban benne él, akik többre törekszenek. A versek összekötnek korokat, nemzedékeket. Felidézte a Kemecséhez kötődő személyes emlékeit is. Beszélt Kemecséhez kötődő költőkről: Tompa Mihályról, Krasznay Ferencről, Ficsor Irénről, Harsányi Juhász Ferencről és Méreiné Juhász Margitról.
 
Előadást tartott Simonovits József berepülő-pilóta “Életutam: Égen-földön” címmel. A kemecsei születésű Simonovits József a tanulmányok elvégzése után a MÉM Repülőgépes Szolgálat munkatársa lett, ahol a repülőgép mellett helikoptert is vezetett, ezzel utóbbival 40.000 alkalommal szállt fel élete alatt. Visszaemlékezett arról, hogy a mezőgazdasági főidényben reggeltől estig dolgoztak, permetezték a növényeket. A permetszereken kívül az alacsony repülési magasság is veszélyes volt, mivel vigyázni kellett többek között a vezetékekre. Sokat köszönhet a kemecsei tanárainak, köztük Kozma Sándornak és Kozma Istvánnak. Nagyon fontos, hogy az ember milyen példát kap a szülőktől és a tanároktól .Az utolsó felszállása 1993. november 9-én volt
 
A négy előadás után a konferencia munkáját dr. Sallai József történész, főiskolai docens összegezte. A helytörténeti konferenciák segítettek Kemecse múltjának, jelenének, jövőjének összefüggéseit jobban megérteni, s egyben közösséget is építettek.

              

Related posts